“Élvezd, még ha fáj is minden egyes frázis:
a külvilág csak színpad, szívedben a bázis!”
“Mindegy a szereped, a lényeg a szeretet! Élvezd!” (Élvezd, Punnany Massif)
A frázis elcsépelt szólást jelent, olyan unalomig ismételt kifejezést, ami a sok használat által elveszíti eredeti tartalmát, erejét, igazságát.
Mert ki vagyok én?
Ha a gyerekeimmal vagyok, akkor a vegyélsapkát, ettéleleget, készaleckéd anya vagyok.
Ha a barátaimmal vagyok, akkor a mindenmindegy, csakérezzükjólmagunkat barát vagyok.
A csajos napokon a mindenből viccet csináló, bohóckodó laza barátnő vagyok.
Ha autót vezetek, akkor a mindenre figyelő felelős sofőr vagyok.
És még van rengeteg oldalam, szerepem az életben, de akkor melyik vagyok én?
Lehet olyan, hogy mindegyik ÉS egyik sem egyszerre?
Mi van, ha van bennünk egy olyan rész, ami minden szerepet ki akar próbálni az életben, de csupán csak az élvezet és a tapasztalás kedvéért? Nem akarna ő azonosulni, beleragadni a szerepekbe, ahogy a Hamletet játszó színész sem marad Hamlet a színdarab eljátszása után.
Ha van egy ilyen részünk, vajon akarna-e drámázni, aggódni, félni ? Biztos! De csak addig, amíg megtapasztalná milyen érzés. Aztán továbblépne. Nem maradna benne. Minek? Hogy rosszul érezze magát? Dehogyis! Ő csak élvezni akarná a szerepeket! 🙂
És vajon ez a részünk ha létezne hol lenne? Hol lenne a bázisa? 😉
És ha ez a részem létezne, akkor ki lennék én? Ez a részem, vagy a szerepeim? Vagy mindkettő?