Válaszd Te is a segítő szakmát!

1.
Menj végig a saját önismereti utadon!

2.
Képezd magad
hiteles segítővé!

3.
Építsd fel
a praxisodat!

Programunk összetett lehetőséget kínál azoknak, akik  szívesen dolgoznának segítő szakmában úgy, mint coach, pszichológus, vagy tréner.

Három modullal segítünk felkészülni.

 

Az első egy SZEMLÉLETVÁLTÓ ÖNISMERETI SZEMINÁRIUM, mely fél évig tartó intenzív belső fejlődés a pozitív pszichológia és a megoldásfókuszú gondolkodás jegyében.

 

Ide bárkit szívesen látunk, aki több önbizalmat, magabiztosságot és belső erőt szeretne, hogy az életét kiszámíthatóvá és irányíthatóvá tegye és ne másoktól függjön.

 

És várjuk azokat is, akik el tudják képzelni magukat coach, tréner, vagy pszichológus szakemberként.

Itt megtapasztalhatják milyen ügyfélként részt venni a folyamatokban és megismerhetik azokat az eszközöket, melyekkel majd ők is dolgozhatnak a szakmai képesítés során és után.

 

A második modul a SZAKKÉPESÍTÉS

Ha valaki segítővé szeretne válni, akkor lehetőség van coach képzésre, ahol az első modulban ügyfélként használt eszközöket és szemléletet megtanulja most már a szakértő nézőpontjából is és sikeres vizsga után life-, vagy business coach képesítést kap.

 

A harmadik modul a PRAXISÉPÍTÉSről fog szólni, hogy szakemberként hogyan szerezzünk ügyfeleket úgy, hogy mindig legyen megfelelő bevételünk. És hogyan kezdjünk bele a munkába, hogyan építsük fel a coaching vállalkozásunkat.

AZ ELSŐ MODUL MOST INDUL!

Szemléletváltó önismereti online szeminárium a pozitív pszichológia jegyében azoknak a 17-25 éves fiataloknak, akik szívesen végigmennének a saját belső átalakulásukon vagy azért, hogy céltudatos és magabiztos felnőttekké váljanak, vagy, hogy hiteles szakértőkké képezzék magukat

00
Days
00
Hours
00
Minutes
00
Seconds

Mit adhat neked ez a szeminárium?

  • • Kritikus gondolkodás
    képességét
  • • Önbizalmat és önbecsülést
  • • Könnyed, asszertív kommunikációs
    készséget
  • • Erős személyiséget
  • • Életterületeiden rendrakást (család,egészség,barátok,karrier,
    párkapcsolat, tanulás stb)
  • • Életcélod megtalálását
    mérföldkövekkel kirakva
  • • Életfilozófiát, ami innentől
    a vezérlőelved lesz
  • • "Agymanóid" megismerését, hogy
    tudd, mikor melyikre kell hallgatnod
  • • A belső iránymutatásod meghallását
  • • Az énhatáraidat meghúzva
    felszabadulást és könnyedséget
  • • Mindfulness technikák
    segítségével mentális egyensúlyt
  • • Új barátokat a közösségből
  • • Szakmabelivé válhatsz

Milyen eszközöket ad a kezedbe a szeminárium?

  • Önismereti eszközök:
    gondolat hacker modell,
    életkerék, énképtérkép,szereptorta,
    élethelyzetrajz,bűvös
    bolt,személyiségteszt,
    életútelemzés,hős útja
    modell,célmodellek,
    céltérképek,kapcsolati térképek,
    önismereti kártyák,
    önismereti rajzok,
    naplóírás

    Mindfulness eszközök:
    légzéstechnikák,relaxáció,
    meditáció, fókusz, jóga

Hogyan épül fel a szeminárium?

• Élő online találkozások Zoom alkalmazásban

• Hat hónapos

• Havonta egy témakört tárunk fel

• Havonta 8 találkozás

• Hetente egy csoportos coaching 

• Hetente egy egyéni coaching

• Visszanézhető tananyag

• Zárt online felület a tanuláshoz

• Diákoknak 50% kedvezmény a teljes árból

Tematika

  • 1. Önbizalom kurzus
    Személyiséged, habitusod,
    erősségeid, képességeid
    megismerése és ezek
    hatékony alkamazása a
    magabiztosságért.
  • 2. Életkép kurzus
    Eddig bejárt életutad
    feltérképezése, kielemzése
    és a tapasztalatokat levonva
    új időszámítás bevezetése.
  • 3. Céltudat kurzus
    Helyes és reális célkitűzés
    megtanulása, hogy az álmok
    ne csak álmok maradjanak.
    Megálmodás, mérföldkövek
    beépítése és a lépések
    megtervezése.
  • 4. Kommunikációs kurzus
    Hogyan találd meg a hangot
    mindenkivel, hogy olyan
    hatékony legyen a
    kommunikációd, hogy elérd
    mindig amit szeretnél anélkül,
    hogy ez bántó lenne, vagy
    erőszakos.

  • 5. Tudatosság kurzus
    Felősség felvállalása a
    gondolataidért, az energiádért
    és minden tettedért, ha módod
    van rajtuk változtatni. Hogyan
    szabotálhat az egód, ha
    változni akarsz?
  • 6. Mindfulness kurzus
    Stresszkezelés relaxációval,
    a gondolatok lecsendesítésével,
    meditációval. Mindenki tud
    meditálni, de a sikeresek
    magukra formálják és
    beépítik a mindennapjaikba.

Hogyan lehet jelentkezni?

Gyere el a szeminárium első napjára teljesen ingyen, nézd meg milyen, és ha tetszik, megbeszéljük a részleteket!

Ki vagyok én, aki kísér téged?

Papp Edina

Önismereti mindset coach és jógaoktató

Kaptam egyszer egy jó nagy pofont az élettől, ami kizökkentett addig igaznak vélt világomból és  aminek hatására elkezdtem önmagamat keresni, mert ráeszméltem, hogy egy ideje már feladtam magamat és a mások életét éltem, nem a sajátomét.

 

Rengeteg kérdésem volt és mindre a válaszokat kerestem. Kerestem jógában, coachingban, emberekben, mígnem egy jó hosszú, kábé tíz éves, szenvedős, válságos, csalódásokkal teli, mélypontot megélő, százszor elesős, de felállós időszakom után, végre megértettem, hogy ki vagyok és mi az, amiben kiteljesedhetek.

 

Ehhez viszont kellett az a tíz hosszú év, meg persze a gyerekkorom évei, mert ez volt az az út, ami elvezetett idáig, vagyis hogy embereknek segítek abban, hogy megtalálják a kiutat a saját útvesztőikből és rátaláljanak  valódi önmagukra.

 

Én egyedül csináltam végig, mert szeretek magányos farkasoskodni, de van könnyebb út is, és aki ezt szeretné választani, annak itt vagyok. Nem könyvekből tanultam, amit tanítok, mert azt, hogy hogyan értsd meg önmagadat és szeress bele az életedbe, azt úgy tudom, még nem tanítják sehol sem az óvodában,iskolákban, de remélem egyszer ennek is eljön majd az ideje.

 

Addig az online platformon és élőben, személyesen szeretnék támpontokat adni az önismereti útkeresőknek, és remélem, hogy sok morzsát tudok hagyni, amiket felszedegetve te is elindulhatsz kifele a saját labirintusodból.

 

Tanulva tanítok, rengeteg új felismerést hoznak a mentoráltjaimmal való közös munkák, és ezeket mindig tovább is adom. 

 

Amire biztosan számíthatsz tőlem, ha szeretnél velem dolgozni, az a mindset, vagyis hogyan gondolj másképp egy olyan dologra, amit eddig még nem sikerült megoldanod. Mert mindenre van megoldás, de ha még nem jutottál el oda, akkor az azt jelenti, hogy másképpen kell megközelítened. Ez nagyon nehéz, mert berögzült gondolati sémáink vannak, ezekkel növünk fel, és ezeket kell felülírni.

 

De ha egyszer ráérzel erre, és elkezdesz sportot űzni a dobozon kívüli gondolkodásból, megnyílik előtted egy új világ, amibe akár bele is szerethetsz.

Ki leszel fél év múlva?

Igazából nem az a kérdés, hogy ki leszel, hanem, hogy kivé szeretnél válni?

 

Gondolj bele, hogy 24 héten át hetente kétszer egy coach-csal találkozol és ezeken a találkozásokon minden csak rólad fog szólni.

 

Mennyi mindent adhat ez neked?

Miket szeretnél elérni és megvalósítani?

Ehhez most megkapsz minden segítséget.

Támogató csoport, személyes szakértői mentorálás.

Használd ki, képezd magad magabiztossá, hogy valódi változás álljon be az életedbe!

Zárt online oktatási felület

Minden héten felkerül az aktuális tananyag az oldalra és a linkre kattintva bármikor elérhető lesz számodra, szóval no para, ha éppen nem érsz rá.

Személyes coaching

Minden héten egyszer egyéni, személyes coaching keretében videochat-ben átbeszéljük, hogy az adott témát és feladatot hogyan építed be az életedbe, hogyan alkalmazod a tanultakat.

Messenger csoport

Jelentkezés után elérést kapsz a zárt FB csoportunkba, ahol egymást segíthetitek ötletekkel, motiválhattok, kihívásokban vehettek részt.

 

24 hét tréning

Lépésről lépésre vezetlek az önismeret útján.Lesz sírás és nevetés, rajzolás, írás, kártyázás és beszélgetés, csapatépítés.

Csoportos coaching

Minden héten ugyanabban az időben találkozunk Zoom-on és egy adott témát közösen kivesézünk  együttgondolkodás keretében.

 

 

Karrier

A szeminárium után akár még dolgozhatsz is a csapatunkban.

+5 000 Ft

Ha párban jelentkeztek, mindketten kaptok 5000 forint kedvezményt minden havidíjatokból.

Fizetés

A szeminárium első alkalma ingyenes. Eljössz, megnézed, részt veszel rajta és eldöntöd, hogy akarod-e folytatni.

 

 

Csapatépítő tábor

A szeminárium végén egy 2 éjszakás levezető, lazulós tábor vár a jelentkezőkre (opcionális)

Copyright @ 2022 - All Rights Reserved

Terms of Use • Privacy Policy

 

This site is not a part of the Facebook website or Facebook Inc. Additionally, This site is NOT endorsed by Facebook in any way. FACEBOOK is a trademark of FACEBOOK, Eletmendala-papp Edina provide educational and informational resources that are intended to help users of this website succeed in their business and otherwise. Please understand my results are not typical, the average person who buys any marketing information gets little to no results. You recognize that your ultimate success or failure will be the result of your own efforts, your particular situation, and innumerable other circumstances beyond the control and/or knowledge of Eletmandala-Papp Edina. All business entails risk as well as massive and consistent effort and action. You alone are responsible and accountable for your decisions, actions and results in life, and by your registration here you agree not to attempt to hold us liable for your decisions, actions or results, at any time, under any circumstance.

Copyright © eletmandala.hu